hidrobi_3
Forrás: CsZ

Frissítve

2023. szept. 5.

Oktatás

angol zászló

BSC képzés (biológia)

bsc1Az alapképzésben hidrobiológiai (Hidrobiológia alapjai), ökológiai (Ökológia előadás, gyakorlat, szeminárium, Biomonitoring, Biodiverzitás mérése és védelme), rendszertani (Növény- és állatrendszertan terepgyakorlat) és botanikai (pl. Erdőrezervátumok és erdődinamikai kutatás) témájú tárgyak oktatásában veszünk részt. A kurzusok magyar és angol nyelven is hallgathatók.

bsc2Kiemelten fontosnak tartjuk a szakdolgozati témavezetést, elsősorban a tanszéken folyó projektekhez kapcsolódó témákban, de önálló témák kidolgozásában is szívesen segítünk. Tanszékünkön a szakdolgozatok elkészítése során lehetőség van irodalmi feldolgozásra, valamint terepmunkán és laborkísérleten alapuló tudományos téma kidolgozására is.

Jelenleg aktuális szakdolgozati témakörök

A Hidrobiológiai Tanszéken készült szakdolgozatok (2013-)

MSC képzés
(Hidrobiológus, Biológus – hidroökológia speciális blokk)

msc0A Hidrobiológus mesterképzésben, valamint a Biológus mesterképzés hidroökológia speciális blokkjában elsősorban hidrobiológiai/limnológiai témákban tartunk kurzusokat, amelyek egyaránt lefedik az általánosabb (hidroökológia, víztértipológia, anyagforgalom, vízminősítés, biomonitorozás, stb.), valamint a különböző élőlénycsoportokkal (mikroszkopikus vízi élőlények, vízinövények, vízi makrogerinctelenek, vízi gerincesek) kapcsolatos speciálisabb szakterületeket. Ezen felül kevésbé specializált témákkal, például a kutatástervezéssel, a taxonómiával a statisztikai elemzésekkel és a publikálási ismeretekkel foglalkozó kurzusaink más MSc speciális blokkok hallgatói számára is elérhetők. Az oktatás során az elméleti alapozáson túl különösen nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlatorientált képzésre, azaz hallgatóink aktívan részt vesznek a tanszéken folyó munkákban, és szakmai felügyelettel végzett önálló feladat-végrehajtás közben sajátítják el a hidrobiológiai szakmai ismereteket.

msctiszataviDiplomamunka-témáink elsősorban a tanszéken zajló tudományos projektekhez kapcsolódnak, és terepmunkán, valamint laborkísérleten alapuló tudományos témák egyaránt megtalálhatók közöttük. Emellett önálló témák kidolgozásában is szívesen segítünk.

Jelenleg aktuális szakdolgozati témakörök

A Hidrobiológiai Tanszéken készült diplomamunkák (2013-)

További információk a HIDROBIOLÓGUS mesterképzésről!

Számos poszt mutatja be Hidrobiológusaink életét a Facebook oldalunkon:

fb_ikon_kicsi

Tudományos Diákköri Konferenciák (OTDK, OFKD)

tdkDiákjainknak önálló tudományos munkájuk eredményeivel mind az alap-, mind a mesterszakon lehetőségük van tudományos diákköri konferenciákon való részvételre. Ezeken hallgatóink eddig komoly sikereket értek el, számos dobogós helyezést és különdíjat begyűjtve. Reméljük, ez a jövőben is így lesz!

A Hidrobiológiai Tanszéken készült OTDK/OFKD dolgozatok (2013-)

PHD képzés

phd-hidrobiA doktori képzésen belül főleg a kutatási témákra koncentrálunk, de emellett a statisztikai elemzések, valamint a tudományos kommunikáció és publikálási ismeretek témáiban kurzusokat is tartunk.
A doktori témák természetesen erősen kötődnek a tanszéken zajló tudományos projektekhez, elsősorban a vízi makrogerinctelenek különböző szempontú vizsgálatához és a kisvízfolyások klímaváltozás-indukálta kiszáradásának vízi élőlény-együttesekre kifejtett hatásainak vizsgálatához.

Jelenleg aktuális doktori témák, témakörök

A Hidrobiológiai Tanszéken készült doktori disszertációk (2013-)

Journal Club, szemináriumok és egyéb rendezvények

jc2Kétheti gyakorisággal tartunk a tanszéken ’Journal Club’-ot, azaz „cikkfeldolgozó” délutánokat. Minden alkalomra egy oktató vagy egy PhD vagy MSc hallgató választ egy cikket, amit rövid bemutató után többféle szempontból igyekszünk megvitatni. A Journal Clubok célja igen sokrétű. A csapatépítő jellegén túl minden alkalommal egy-egy új, érdekfeszítő, ám kutatásainktól kissé távolabb álló témával ismerkedünk meg. Ezután áttekintjük a cikket technikai szempontból: hogyan van megírva, mennyire jók az ábrák, hogyan lehetne még jobb, milyen előremutató ötletek vannak benne, illetve milyen hibák, amikből tanulhatunk. És természetesen az angol nyelv gyakorlása sem utolsó szempont!

kutejszTanszékünk igyekszik a tudománynépszerűsítésben is részt vállalni, több alkalommal tartunk bemutatókat gyerekcsoportoknak, illetve évről évre részt veszünk a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatban, ahol a vizek élővilágát és a megismerését célzó kutatásokat igyekszünk ’megfogható közelségbe’ hozni a minden korosztályt képviselő nagyszámú résztvevő számára.

Facebook posztjaink a témában:

fb_ikon_kicsi

fb_ikon_kicsi

fb_ikon_kicsi